Rose megremegett; félt, mert nem tudta, mire vélje ezeket a furcsa dolgokat; azt, hogy árnyakat lát, azt, hogy cetlit talál, valamint azt, hogy látszólag senki sincs otthon, mivel ilyenkor mostohája már az egész várat szétordítja, hogy ezt, meg ezt csinálja a lány. Rose remegő kezekkel és lábakkal odalépett az ajtóhoz, és óvatosan leszedte a cetlit, majd felolvasta a rajta lévő szöveget:
"Gyere el a napraforgók
mezőjére este tíz órakor!
Ott várok rád!"
A mézszőke hajú lány nem tudta mire vélni a dolgot, úgy gondolta, csak a mostoha játszadozik vele és az érzéseivel, hiszen nem mehet ki a várból soha, egy percre sem. Mégis fúrta az oldalát a kíváncsiság. "Nem baj. Este tízkor a mostohám már durmol az ágyban. Elmegyek. Nem veszthetek semmit." Gondolta Rose két sóhajtás között. Megcsóválta a fejét, mintha mindent reménytelennek hinne. Folytatta a takarítást; mosott, sepert, port törölt és ebédet készített. Amikor a mostoha hazatért, így szólt nevelt lányához:
- Szervusz kincsem - mondta gonosz mosollyal.
- Nem vagyok a kincse. Maga nem az anyám!
- Lári fári, Rose, drágám, fejezd be ezt a beszédstílust! Nézd, mit hoztam neked! - nyújtott át egy könyvet.
- Mi ez? - kérdezte Rose gyanakodva.
- Egy könyv. Szeretném, ha elolvasnád. A takarításról van benne szó - kuncogott a mostoha.
Rose-ban összegyűltek a kis "idegesség-szemcsék." Már annyira nem bírta tovább, hogy megpróbált kiabálni, de végül visszafogta magát; tudta, hogy úgysem lesz jobb neki, "ajándékul" pedig nem kap enni. Kisebb ravaszságot követett el, így szólt a mostohájához:
- Este el kell mennem. Egy fontos dolgot kell elintéznem. Kérem, engedjen el!
- Szó sem lehet róla, te mihaszna kis útszéli! - kiabált teljes erőből a megszeppent lányra.
Rose nem szólt semmit; bevonult a félig-meddig szobának nevezhető szobájába, s halkan sírdogált. Nem értette, miért nem teheti ki a lábát ebből az átkozott várból. Miközben a mézszőke hajú lány a szobájában gubbasztott, addig Rose mostohája valami eszméletlenül ördögi tervet forralt a "boszorkány-szobában."
- Hahaha - tört ki belőle az a sokszor hallott gonosz nevetés - most tönkreteszem ezt a kis semmire kellő libát! Megfullasztom őt, de úgy, hogy szenvedni fog! Megkínzom azt a libát, muhahahaha! - sikítva nevetett.
Egy apró, zöld üvegcsét vett a kezébe, majd elindult Rose szobája felé. Még egy gonosz kacajt megejtett, s bekopogott a lányhoz, aki nem nyitott ajtót, nem is mondta azt abizonyos "Jöjjön!" szót.
Folytatjuk!
Szabcsi
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése